A bétateszt múlt heti fellövése után egyre biztosabbnak tűnik, hogy a Blizzard még 2010 első felében polcokra tudja küldeni a régóta várt StarCraft második részét.
A Blizzard mai bejelentése szerint a vártnál sokkal jobbak a StarCraft 2 bétájával kapcsolatos visszajelzések, így a korábban közel öt hónaposra tervezett béta valószínűleg csak három hónapig fog tartani. A rajongóktól érkezett levelek alapján a Blizzard megállapította, az apróbb hibák mellett gyakorlatilag csak a megfelelő egyensúly finomítását kell már végrehajtaniuk. Mindez azt jelenti, hogy még 2010 első felében, azaz legkésőbb júniusban fog megjelenni a StarCraft 2: Wings of Liberty, amiről bétatesztünket erre találjátok.
Dark Fantasy RPG, ami már jelenlegi állapotában is nagy potenciált mutat.
Megérkezett a nagy sikerű Sinking City folytatása, amely egészen kiemelkedőre sikeredett.
A Gust és a KOEI TECMO egy régi sorozatát, a Blue Reflectiont frissítette fel, a…
Ugorj fejest egy rendkívül egyedi elemi mechanikát felvonultató, színes platformer kalandba, ez a Fading Echo!
A Grain Rot az egyik legfrissebb extraction-friendslop játék, ami a társaitól eltérően remek grafikai megjelenést…