Kategóriák: Hírek

Stuart Black – Unalmasak a mai FPS-ek

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A korábban a Criterionnál is dolgozó, majd a felemás sikereket elkönyvelt Black dizájnereként is ténykedő Stuart Black egy interjúban nyilatkozott a mai shooterekről, melyek szerinte teljesen el vannak cseszve.

Február közepén számoltunk be róla, hogy az EA Criterion kötelékét nem rég otthagyó Stuart Black, az előző generáció egyik felemás sikereket elért konzolos shooterének dizájnere egy vadonatúj FPS játékon dolgozik, amit ezúttal a Codemasters guildfordi csapatával karöltve próbál majd tető alá hozni az úriember, aki a napokban adott interjút, melyben érdekes dolgokat mondott a mai lövöldözős játékokról.

 

Black egyik legérdekesebb kijelentése az volt, hogy a mai akciójátékok "nagyon unalmasak", ugyanis abszolút egy kaptafára építkeznek. A legtöbb cím nem szól másról, mint a fedezékbe bújásról, majd onnan az ellenfél leszedéséről, ez pedig hosszútávon baromi unalmassá és érdektelenné teszi a játékokat. Hogy az Black készülő címe milyen szekvenciákból épül fel, azt még nem tudni, de remélhetőleg hamarosan napvilágot látnak a név nélküli játék első részletei.

Legfrissebb bejegyzések

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23

Atomic Heart – DLC#4 Teaser Trailer

Az Atomic Heart történetét lezáró, negyedik DLC idén tavasszal érkezik, a fejlesztők pedig egy apró…

2026-01-22