A Codematers szárnyai alatt készülődő F1 2010-es játék márciusban kapja meg első nyilvános bemutatását a sajtó masszív részvételével. A pontos dátum is megvan már, három nappal a szezon nyitánya után…
A versenyszezon nyitánya, a bahraini futam után három nappal, azaz március tizenhetedikén leplezi le a nagyközönség előtt a hivatalos játékadaptációt a Codemasters, mely sorozat jogai a Sony kezéből vándoroltak át Kódmesterékhez. Hádé konzolos, valamint PC-s verziók érkeznek az idei számozású kiadásban, így már nem csak a PlayStation rajongók kiváltsága lesz róni a köröket a száguldó cirkusz digitális változatában. A Codemasters első saját köreit egyébként a 2009-es datálású PlayStation Portable, valamint Nintendo Wii feldolgozásokkal futotta meg, de az igazi tűzijáték csak ezután következik. Bővebb információkkal a március közepére időzített bejelentés után jelentkezünk.
A Wargaming útjára indította a World of Tanks: HEAT első szezonját, mely egy új ügynök…
Júliusban újra belevethetjük magunkat az Agymenők világába, folytatódik a Sárkányok háza, jön több felnőtteknek szóló…
A Witchspire egy fantasy crafting játék, melyben az Enshrouded és a Palworld legjobb mechanikái kombinálódnak…
A július a függetlenség napi ünnepségek sorozatát hozza el a játékosoknak a World of Warships:…