Kategóriák: Hírek

Project Natal – Legalább ötéves életciklussal

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Microsoft idén karácsony tájékán kívánja bevezetni a forradalmi kameráját, amely mozgásérzékelős technológia legalább öt éven keresztül tarthatja életben saját magát és ezzel együtt persze a redmondi konzolt is.

 

A Microsoft termékmenedzsmentjének igazgatója, Aaron Greenberg úgy véli, hogy az év végére datált Project Natal legalább öt éven keresztül fog aktívan részt venni a konzol népszerűsítésében, tehát a redmondiak valóban tíz évre terveznek az Xbox 360-nal. Idén lesz öt éves a masina, mely még 2014-ben is a piacon maradhat, amennyiben Aaron Greenberg szavai maradéktalanul valóra válnak. A technológiát számos fejlesztő fogja támogatni, ilyen többek között a Lionhead Studios, az Electronic Arts és még sok más, meghatározó stúdió sorakozott fel a végleges névvel nem rendelkező technológia mögé.

 

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24