Castlevania: Lords Of Shadow – Tizenöt órányi akció

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Castlevania legújabb installációja sem lesz az a brutálisan hosszúra nyúló játék, de a maga műfajában hozni fogja a kielégítő szintet, egy átlag játékosnak tizenöt óráját rabolhatja el a végigjátszás.

 

Dave Cox-tól, a játék producerétől származó információk szerint az európai illetőségű Mercury Steam stúdiójában készülődő Castlevania epizód nagyjából tizenöt órányi játékidőt kínál majd fel az átlag játékosok számára, ami nagyjából egy bevett sztenderdként is felfogható. A produkcióban sok-sok platform elem is lesz, ugra-bugra, mászás, himbálózás és társai színesítik a nagy kalandot. A játék alapjait láthatóan a God Of War sémájára pakolták rá, így ez is rögzített vonalakon mozgó kameraállásokat használ többek között. Nemrég az is kiderült róla, hogy a fejlesztések során a PlayStation 3 élvezett prioritást,más szóval a Sony gépe a vezető platform ebben a projektben, így remélhetőleg elkerülhetők lesznek a portoláskor jelentkező, jól ismert gyengeségek, mint az Xbox 360-as verzióval szembeni halványabb grafika és alacsonyabb frame rate jelenségek.

 

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19