Kategóriák: PC hírekXbox 360 hírek

X10 – Alan Wake trailer és megjelenés

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Véget ért a Microsoft házon belüli rendezvénye, az X10, ahol az Alan Wake is képviseltette magát, így rengeteg érdekességet tudtunk meg a játékról. Többek között napra pontos megjelenési dátumot és egy új trailert is kaptunk.

A Remedy több mint öt éve készülő akci-pszichothriller játéka, az Alan Wake végre napra pontos, hivatalos megjelenési dátumot kapott, ami pedig nem más, mint a korábban is emlegetett 2010 májusa. Európában május huszonegyedikén, Észak-Amerikában pedig május 18-án fog megjelenni a játék, első körben kizárólag X360-ra. Apró adalék, hogy az előrendelők egy exkluzív Bright Falls Bonus Pack-et is kapnak, ami így készült videókat, Xbox Live témákat és új avatárokat fog tartalmazni.

 

A premier napjának leleplezése mellett bemutatkozott a játék gyűjtőknek szánt kiadványa is, amit nyolcvan dolláros árcédulával fognak kínálni a boltok, a tartalma pedig a következő: a játék lemeze, ami egyedi festést kapott, exkluziv játékbeli audiokommentár és tanácsok, amiket a Remedy munkatársai osztanak meg velünk, egy 144 oldalas könyv, Az Alan Wake Akták, ami a főhős egy rövid története, ami azon FBI dossziékat gyűjti össze, amelyek a Bright Falls-i történések utáni kutatásokról szólnak, a játék hivatalos zenéjét felvonultató korong. Emellet kaptunk egy add-on tokent, amivel letölthetjük az Alan Wake első DLC-jét, illetve egy harmadik extra lemezt, ami a fent említett Alan Wake témákat és új avatárokat tartalmaz.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30