Peter Molyneux, a Lionhead fejese a Gamereactornak adott interjúban úgy nyilatkozott, hogy a Natal legalább akkora forradalmat hoz majd a videojátékok világába, mint annak idején az egér.
Molyneux jelenleg több készülő játéka esetében is alkalmazni fogja a tavalyi E3-on bemutatott Project Natalt, a Microsoft hang- és mozgásérzékelős kontrollerét, így teljesen érthetőt, hogy a Lionhead főnöke odaáig van a kiegészítőért. A mindig nagyokat mondó dizájner ezúttal a Gamereactornak nyilatkozott, az interjúban pedig elárulta, hogy szerinte a Natal legalább akkora változásokat hoz a játékok életében, mint anno az egér a számítógépek esetében.
Molyneux véleménye szerint a hősidőkben sem a mikroprocesszorok és az Intel korai megoldásai voltak az igazi mérföldkövek, hanem a gépek mellé készül periféria, a kis rágcsáló, mely alapjában véve szabta át az akkori gondolkodásmódunkat és hozzáállásunkat a számítógépekhez. A Nataltól pedig pontosan ugyanekkora forradalmat vár Molyneux.
Egy olyan hotdogozónak a működését kell fenntartanod, ahol a vendégeknek fogalma sincs róla, hogy miből…
A Shards of Order az Awaken Realms legújabb, komor deckbuilder játéka, mely számos érdekes mechanikával…
A zseniális Alters alapjáték kiegészítőjeként a Last Variable a befejezés után veszi fel a fonalat,…
Érkezik a DC univerzum legújabb fejezete, a Lámpások sorozat, számos izgalmas doku-story a vadállat kereskedelem…
HAT ZENEKAR. KÉT ÚJ FŐFELLÉPŐ. NINCSENEK HATÁROK. Az FFDP jelenleg Észak-Amerikában turnézik, hogy népszerűsítse vadonatúj,…
A játékosokra különleges születésnapi események, egy új, korlátozott ideig elérhető Modern Era játékmód, egy újabb…