Kategóriák: Hírek

Aktuális japán hardvereladások: Wiiláguralom

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Újabb hét van mögöttünk, melyet elemezni ugyan még nem tudunk, de január első pár napját már annál is inkább, mégpedig japán szemszögből és hardverfronton közelítünk. A Nintendo ünnepel.

Bár a DSi-vel a kiotóiak január első hetében nem kerültek trónközelbe, a Wii helyette is teljesített becsülettel, ennek következtében Nintendo uralmat hirdetünk újfent. A Nintendo erőre kapott masinája mögött rögvest fel is sorakozott a két Sony büszkeség, második helyen a PlayStation Portable, míg harmadikon a hármas PléjStáció vert tanyát a múlt hét folyamán. Valójában nem fogyott rosszul a DSi/DSi LL páros sem, mégsem tudtak besorolni a JátékÁllomások elé, pedig kettejük összteljesítménye a százötvenezres példányszámot is meghaladta. Amely gépezeteknek korábban nem ment jól a szekere, azok most is gyengén teljesítettek, főleg kényes a szituáció a PSPgo számára, még a PlayStation 2 is erősebb volt nála a megfigyelt időszakban.

 

 

Japán hardvereladások (december 29. – január 3.)

 

01. Nintendo Wii – 163,855

02. Sony PlayStation Portable – 132.911

03. Sony PlayStation 3 – 114,368

04. Nintendo DSi – 92,461

05. Nintendo DSi LL – 70,643

06. Nintendo DS Lite – 17,388

07. Microsoft Xbox 360 – 6,878

08. Sony PlayStation 2 – 4,023

09. Sony PSPgo – 3.903 

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24