Kategóriák: Hírek

Project Natal – Módosult hardver, olcsóbb ár?

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Microsoft hang- és mozgásérzékelős kontrollerének technikai paramétereiről a mai napig nem tudni semmi pontosat, de a redmondiak állítólag módosítani kívánják a hardvert, így azt olcsóbban lehetne majd megvásárolni.

A Natal eddig ismert információi szerint a beérkező információkat közvetlenül dolgozta volna fel, azaz a kamerába épített chip feladata lett volna a műveletek elvégzése, ez azonban lényegesen megdrágítja az idén év végén érkező kütyüt. Így a Microsoft mérnökei állítólag újratervezték az egészet, és az olcsóság jegyében maga az X360 fogja feldolgozni a jeleket, ami a cég állítása szerint nem fogja leterhelni a konzol hardvereit, az erőforrások ugyanis elegendőek lesznek a pluszfeladat elvégzéséhez.

 

Az MCV magazin jól értesült informátorai szerint így a korábban behatárolt 50 fontos árcédula még lejjebb tornászása már nem csak álom, hanem elérhető cél is. Arról is pletykálkodnak egyesek, hogy a Microsoft a jelenlegi konzoláron szeretné értékesíteni az X360 + Natal bundle pakkot, míg az alapkiszerelés valamekkora árnyisszantást kapna.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20