Greg Zeschuk, a BioWare társalapítója és alelnöke a Joystiq-nak adott interjúban mesélt a Dragon Age második részéről, melynek munkálatait már el is kezdte a kanadai csapat.
A tavaly megjelent Dragon Age: Origins abszolút nem meglepő sikereket könyvelt el, a BioWare pedig hosszútávra tervez a játékkal. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint egy tavaly áprilisban adott nyilatkozat, amikor is Greg Zeschuk az MTV-nek elárulta, hogy közel másfél-két évre elegendő extra tartalom áll rendelkezésükre az ősszel megjelent Dragon Age: Origins-hez. És ha ez se lenne elég, akkor már javában készül a második rész, amiről szintén Zeschuk nyilatkozott.
A BioWare prominens alakja a Joystiq-kal osztotta meg az örömteli hírt, az úriemberrel készült interjúban pedig kiderült, hogy a második rész esetében az egyik kulcsfontosságú elemen, a grafikán fognak rengeteget javítani. Már készül az új, esetleg módosított technológia, ami majd meghajtja a Dragon Age 2-öt, de részleteket egyelőre nem árulhatott el Zeschuk. Az biztosnak tűnik, hogy az első rész vizualitása megmarad, illetve kibővül.
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…