Kategóriák: PlayStation 3 hírek

God of War III – „Csak PS3-on lehetséges”

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Claire Backhouse, a Studio Santa Monica termékmenedzser a CVG-nek adott interjúban mesélt a márciusban érkező God of War 3 technikai hátteréről, így az is kiderült, csak a PlayStation 3 képes elfuttatni a játékot.

Decembber elején jelentettük, hogy teljesen elkészült a God of War harmadik része, így minden akadály elhárult Kratos végső kalandjának márciusi megjelenése elől. Claire Backhouse, a Studio Santa Monica termékmenedzser a CVG-nek adott interjúban így nem is a játékról, hanem inkább annak technikai hátteréről és PlayStation 3 exkluzivitásának okairól mesélt.

 

A beszélgetés során kiderült, a fejlesztők minden erejükkel azon voltak a játék hegesztése során, hogy maximálisan kiaknázzák a PlayStation 3 képességeit, így ez a játék minden területén, elsősorban a vizualitásban nyilvánul majd meg. Mindez azt is jelenti, hogy rengeteg olyan ficsőrt tartalmaz majd a játék, amit csak a PS3 képes erővarázsolni, így ez a legfőbb oka, hogy platformexkluzív lett a God of War 3.

 

Ilyen például a High Dynamic Range Lighting (HDRL) technológia, melynek lényege, hogy ha a kamera Kratos szemszögéből követi az eseményeket, akkor a kamera az emberi retina működését szimulálja, azaz ha egy sötét helyről hirtelen világos környezetbe csöppenünk, akkor szép lassan alkalmazkodik a kamera képe a körülményekhez.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30