16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A viszonylag nagy csend után végre beindult a Crysis 2 úthengere is, így sorra jelennek meg az első élménybeszámolók, előzetesek a játékról. Ezúttal a német PC Games több oldalnyi bemutatóját tekinthetitek meg scannelve.

A Crysis második része több fronton is újdonságokkal támad. A tavalyi E3-on bemutatott folytatás egyrészt egy teljesen új helyszínen, az idegeninvázió sújtotta New York-ban fog játszódni, illetve egy teljesen új nanoruhát is kap főhősünk, amiben egy új taktikai mód is helyet kap, amivel többek között lehetőségünk lesz nagy távolságban zajló párbeszédeket kihallgatni, adatokat lekérdezni a környezetről, fegyverekről, ellenfelekről. Ma este egy hosszabb lélegzetű előzetesben ismertetjük az eddigi infókat a játékról. A Crysis 2 a tervek szerint még az év vége előtt meg fog jelenni, PC mellett Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra is. A PC Games aktuális számának beszámolóját itt tudjátok megtekinteni.

 

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24