Kategóriák: Hírek

Apple – Bemuttaták az iPad-et

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tegnap tartotta szokásos, minden évben megrendezett Apple Latest Creations rendezvényét az almás cég, ahol Steve Jobs a szokásos öntömjénezés után végre bemutatta az iPad-et.

Technikai kütyükről szóló hírekkel nagyon ritkánt jelentkezünk, de az Apple által tegnap bejelentett iPad fontos mérföldköve lehet a játékiparnak, a filmiparnak, a könv- és újságolvasásnak, esetleg a zenehallgatásnak. Mindket ugye az előbbi foglalkoztat igazán, és az iPad minden tekintetben kiszolgálja majd a jövőben ezen platformon játékkal próbálkozókat. Az Apple Tabletje félhüvelyk vastag, 9.7 hüvelykes IPS LCD kijelzőtt kapott, 1 GHz-es processzor hajtja meg, mégpedig egy saját Apple A4. Flashmemóriát kapott és kezdetben 16, 32 és 64 GB-os kiszerelésben lesz kapható. Az üzemidő egy feltöltéssel tíz óra, készenléti állapotban azonban akár egy hónapot is kibír a kütyü.

 

Játékok terén érdekesség, hogy az összes iPhone-os játék futtatható a készüléken, eredeti méretben, vagy akár pixelduplikációval egész képernyőn is, a kijelző maximális felbontása. Az iPhone játékok mellett a nagyobb fejlesztőcsapatok is kacsintgatnak már a Tablet felé, az Electronic Arts például már be is jelentette, hogy a Need for Speed:Shift biztosan ellátogat a táblagépre.

 

A legolcsóbb modell 499 dollárba, a legdrágább 829 dollárba fog kerülni és kezdetben csak Wi-Fi-s változatban lesz kapható, de a gyenge Európai lefedettség miatt három hónap múlva már az első 3G-s modellek is megérkezhetnek.

Legfrissebb bejegyzések

Prelude Dark Pain – Early Access betekintő

Dark Fantasy RPG, ami már jelenlegi állapotában is nagy potenciált mutat.

2026-08-31

Denshattack! – Bemutató

Trükköző vonatok és járkáló kastélyok egy disztópikus Japánban.

2026-08-31

The Sinking City 2 – játékteszt

Megérkezett a nagy sikerű Sinking City folytatása, amely egészen kiemelkedőre sikeredett.

2026-08-30

Blue Reflection Quartet – játékteszt

A Gust és a KOEI TECMO egy régi sorozatát, a Blue Reflectiont frissítette fel, a…

2026-08-29

Fading Echo – betekintő

Ugorj fejest egy rendkívül egyedi elemi mechanikát felvonultató, színes platformer kalandba, ez a Fading Echo!

2026-08-29

Grain Rot – betekintő

A Grain Rot az egyik legfrissebb extraction-friendslop játék, ami a társaitól eltérően remek grafikai megjelenést…

2026-08-28