A nagy hallgatás után sorra jelennek meg a tavalyi E3-on bemutatott második Crysis előzetesei, így egyre több részlet kezd világossá válni a játék kapcsán. Most már megjelenési dátumunk is van.
Hamarosan az újságárusokhoz is kikerül a februári Official PlayStation Magazine illetve a német PC Games is, melyek mindegyike a Crysis 2 több oldalas előzetesével hirdeti magát. A fókuszban lévő második részről egyelőre annyit tudni, hogy valószínűleg az esőerdő után a New York-i betondzsungelbe költözik a játék, ami első ízben lesz majd elérhető PC mellett konzolokra is. A megjelenést illetően egyelőre nem sok infónk volt eddig, az EA korábbi konferenciáján 2011-es pénzügyi évet jelölte meg, ami valljuk be, elég tág időintervallum – 2010. április 1-je és 2011. március 31-e közötti időszak. Ezt szűkítette le a PC Games, a magazin ugyanis úgy tudja, idén év vége, talán jövő év elején esedékes a Crysis 2 premierje.
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…