Vészesen közeledünk a Mass Effect trilógia középső felvonásának premierjéhez, mégis nap mint nap friss hírek szállingóznak a sztorit lezáró harmadik részről.
Az elmúlt napokban több ízben is szót ejtettünk a Mass Effect trilógia záróakkordjáról, a harmadik részt ugyanis már javában fejleszti a BioWare. Egyelőre még csak a történeti elemek kidolgozásán és összeforrasztásán ügyködik a stúdió, de a napokban biztossá vált, hogy még ebben a konzolgenerációban lezárul a trilógia, és Greg Zeschuk, a BioWare egyik alapítója azt is megerősítette, hogy a harmadik Mass Effect után is érkezhetnek új részek.
Mai hír adagunkat Casey Hudson, a sorozat direktora szállította, aki egy vele készült interjú során elárulta, a harmadik rész is hasonló fejlesztési ciklust kap, mint a jövő hét pénteken megjelenő Mass Effect 2, azaz két-három évet kell várnunk az utolsó epizódra, ami így 2011 végén, esetleg 2012 elején debütálhat. Hudson azt is elmondta, hogy amíg a fejlesztés zajlik, addig se maradunk majd Mass Effect tartalmak nélkül, hisz rengeteg letölthető csomag érkezik majd a második részhez, köztük a legelső már a permier napján.
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...
Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…