Kategóriák: PC hírekXbox 360 hírek

Mass Effect 2 – Hivatalos infók a DLC-kről

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Hétvégén kiszivárgott részletek alapján már beszámoltunk a Mass Effect 2 első letölthető tartalmának lehetséges tartalmáról, ma azonban a BioWare hivatalos infókat közölt.

Az első csomag már a játék megjelenésének napján elérhető lesz, és a korábbi pletykák igaznak bizonyultak, vagyis valóban ingyenesen lesz beszerezhető az első DLC, amit a játékon belül, az The Cerberus Networkön keresztül tölthetünk le. Ehhez nem lesz másra szükségünk, mint a bolti és a digitális kópiák mellé adott kódra, amit később csak be kell pötyögnünk. Az első DLC tartalmát illetően se nyúlt mellé a norvég DagBladet, azaz új missziókat, új in-game cuccokat éss egy új társat, egy korosodó fejvadászt, Zaeed Messanit kapjuk majd meg, aki Shepard csapatát fogja erősíteni.

 

A BioWare a második letölthető tartalom részleteit is leleplezte és bár megjelenési dátumunk még nincs, az már biztos, hogy a második DLC tartalmazni fog egy új tankot, a Hammerheadet, új küldetéseket és in-game nyalánkságokat, mint például a Cerberus Assault Armort, valamint új fegyvereket, mint például az M-22 Eviscerator Shotgunt.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30