A Toyota FT-86 speciális változata egy ütős trailer keretén belül pár napja már bemutatkozott, a Polyphony azonban ma friss, szemet gyönyörködtető állóképek formájában is bemutatta a koncepció autót.
A héten több ízben is szót ejtettünk a Polyphony alkotásáról, ugyanis a hét elején derült ki, hogy az eredetileg március végére tervezett japán premiert nem tudja tartani a csapat, a késés azonban nem érinti az európai nyári premiert. Aztán a Polyphony Digital feje, Kazunori Yamauchi egy interjúban arról beszélt, hogy a játék közel 80%-át használja majd ki a PS3 erőforrásainak, a Gran Turismo 5 pedig jelenleg kilencven százalékos készültségi állapotban leledzik. Képek a galériában!
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…