A Sony Computer Entertainment Europe végre közzé tette a pár héttel ezelőtt bemutatott, kizárólag Európában megvásárolható Heavy Rain gyűjtői kiadvány első, hivatalos képét.
A december végén bejelentett gyűjtői kiadvány tartalmáról korábban már értekeztünk, ami leginkább a küllemét tekintve különbözik majd a fapados verziótól. A speciális kiadvány ugyanis egy speciális technológiával dekorált slipcase tokot kap, míg maga a doboz a játék soundtrack-jét, a több részből álló krónika első epizódja, a Heavy Rain: Chronicle One – Taxidermist és egy dinamikus háttértémát rejt. Mindezek mellett rengeteg extrát is kap még a pakk, azonban azokat a PlayStation Store-on keresztül szerezhetjük majd be.
A Quantic Dream ezen kívül elindította a játék hivatalos honlapját is, mely pont annyira igényes, profi külsőt kapott, mint amilyennel a játék is bír. Apró érdekesség, hogy a fejlesztőkegy Four Days nevű interaktív játékot is meghirdettek, ami egészen a február huszonnegyedikei premierig tart. A játék során interaktív hősünkkel kell a nyomokat követve eljutnunk a gyilkosig, ha pedig sikeresen vesszük az akadályokat, érdekes nyeremény üti a markunkat.
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...