Quantum Theory – Megjelenés, képek és trailer

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Tecmo TPS akciójátéka, a Quantum Theory korábbi exkluzivitását elveszítve jelenleg PS3-ra és X360-ra készül, és most már azt is tudjuk, mikor érkezik a japánok Gears of Warja.

A 2008-as TGS-en bemutatkozó Quantum Theory-ról tavaly december elején derült ki, hogy PlayStation 3 mellett X360-ra is elkészíti a Tecmo. A megjelenést illetően eddig csak annyi volt biztos, hogy idén tavasszal érkezik a játék, a fejlesztőcsapat azonban ma elárulta, hogy a "japán Gears of War" márciusban látogat el a boltokba. A premier célhónapjának bejelentése mellé kaptunk pár állóképet is, melyek főleg a harcra, az ellenségekre és a két főhősre, Sydre és Filenára koncentrálnak. A Föld megmentéséért küzdő hősök ezen kívül egy videóban is megmutatják, mennyire kitartóan képesek küzdeni.

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23