16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A neves lemezlovas, David Guetta egy nem is olyan régen adott nyilatkozatában magabiztosan nyilatkozott a DJ Hero jövőjét illetően. Tette ezt nem alaptalanul, az Activision ugyanis ma bejelentette, már készül a DJ Hero 2.

Január elején David Guetta, az első DJ Hero munkálataiban is jelentős szerepet vállalt lemezlovas egy interjúban arról beszélt, hogy az Actvision kiritkai sikereket besöprő ritmusjátéka milyen  fantaszikus, csodálatos játék, így biztos, hogy dolgozni fog a folytatáson is. Ekkor még csak sejtettük, hogy a kiadó tényleg elkezdte a második rész munkálatait, azonban az Activision a MIDEM 2010 zenei rendezvényen ma délután hivatalossá tette a folytatás érkezését.

 

Konkrétumok nem ismertek, így nem tudni ki a fejlesztő, mikor és mely platformokra érkezik az elektronikus zene kedvelőit megcélzó produkció. Ha az első részből indulunk ki, akkor véleményünk szerint Xbox 360, PlayStation 3, Wii és PlayStation 2 lehet a végső célplatform, a játék pedig idén ősszel fog megjelenni.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24