A Polyphony Digital a hét közepén jelentette be, hogy Japánban késni fog a régóta várt Gran Turismo 5 premierje, de ez szerencsére a nyugati verzió megjelenését nem érinti, így mi nyugodt szívvel adhatjuk át magunkat az új képeknek és videónak.
A Venturebeat a napokban ült le a Polyphony elnökével, Kazunori Yamauchi-val beszélgetni, aki az interjú során arra a kérdésre, hogy a Gran Turismo 5 az Uncharted 2-höz képes hány százalékban használja ki a Sony fekete szörnyetegének képességeit, annyit válaszolt, hogy durván ugyanannyira izzasztja majd meg a GT 5 is a konzolt, mint a Naughty Dog játéka, azaz közel 80%-on terheli le a masin hardverét.
A napokban az is kiderült, hogy a március végére belőtt japán premiert nem tudja tartani a csapat, és új megjelenési dátumot nem kaptunk eddig, úgy hogy nem tudni, mikor fog megjelenni a szigetországban a régóta várt szimulátor. A japán verzió halasztása szerencsére nem érinti az európai premiert, így nyugaton továbra is nyáron érkezik a játék, ami négy új képpel, és egy, a Toyota FT-86 koncepció autó speciális változatát bemutató kedvcsinálóval lepett meg minket ma reggel.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…