16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az I Am Alive a csinos Jade Raymond új projektje lenne, azonban az Assassin’s Creed producerének új produkciója körül rengeteg probléma adódik mostanában.

Tegnap tartotta aktuális pénzügyi konferenciáját a UbiSoft, ahol több megjelenésre váró alkotásáról is kiderült, hogy sajnos nem tudja tartani korábban tervezett időpontját, így késni fog a R.U.S.E. és az új Splinter Cell is, valamint a 2008-as E3-on bemutatott, ki tudja hányadik halasztását megélő I Am Alive is.

 

Jade Raymond produkciója körül se zavartalan az élet, a projekt ugyanis bejelentése óta szinte semmit nem mutatott magából, és a kezdeti két fejlesztőcsapatból az egyiktől időközben – Darkworks – kénytelen volt megválni a kiadó. Jelenleg a UbiSoft Shanghai dolgozik a túlélő-horroron, ami az új tervek szerint leghamarabb valamikor 2011-ben debütálhat. Egészen tegnapig nem tudtuk miért halasztotta el ismét a premiert a francia kiadó, de a UbiSoft elnöke, Yves Guilemot ma tiszta vizet öntött a pohárba. Az úriember ugyanis elárulta, teljesen új motort pakolnak a játék alá, így a Splinter Cell Convictiont meghajtó technikához kell igazítani az egész produkciót, ami rengeteg plusz munkát eredményez.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30