A Japánban múlt hónapban debütált, kiváló eredményeket elkönyvelt tizenhármas számú Final Fantasy utolsó előzetesének angol verziója futott most be. Csekk!
A trailer érdekessége, hogy az angol szinkron mellett az aláfestő zene is változott, a Square Enix valamiért ugyanis úgy gondolta, nyugaton Leona Lewis hangjával sokkal élvezhetőbb lesz a kedvcsináló, ami átvezető videókat, harci jeleneteket és a történetből részleteket bemutató részeket is tartalmaz.
Eközben a Square Enix művészeti igazgatója, Isamu Kamikokuryou egy interjú során beszélt a játékból kivágott, a teljes verzióba így be nem került tartalmakról. Az interjúból így kiderült, gyakorlatilag annyi tartalom került a kukába, amivel akár egy második epizódot is megtömhettek volna a készítők, így többek között kikerült két helyszín is: Lightning szülővárosa és a Snow-féle ellenállás titkos bázisa.
A Japánban már lassan egy hónapja megvásárolható Final Fantasy Xiii Európába és Észak-Amerikába március 9-én érkezik, PlayStation 3 mellett X360-ra is.
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…