Kategóriák: Hírek

MadWorld – Készülhet folytatás

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Platinum Games a MadWord-del alaposan mellényúlt, ennek ellenére érdekeltek egy esetleges folytatás elkészítésében, nyilatkozta a csapat egyik fejlesztője, Shigenori Nishikawa.

 

Sokat emlegettük már, hogy a Platinum Games mennyire nyúlt mellé a Nintendo Wii exkluzív MadWorld játékkal, amely önmagában ugyan innovatív volt, ellenben a platformválasztás oltári csődösnek bizonyult. A rendkívül gyenge eladások ellenére a csapat úgy fest, hogy szívesen folytatná a történetet, legalábbis, Shigenori Nishikawa bevallása szerint, amelyet az Official Nintendo Magazine felé nyilatkozott ki magából. A Sega a The Conduit és a MadWorld piaci bukásai miatt döntött úgy nemrég, hogy szakít a felnőtteknek szánt cuccok Wii-re való fejlesztésével, kiadásával, így kérdéses, hogy mely segítő hozná ki a szóban forgó folytatást a méretes zakó után. Egyelőre nem tevékenyen, de elméleti szinten már láthatóan foglalkoznak a MadWorld 2-vel, ami vagy megreked ezen a szinten, vagy bátrak lesznek, és végül mégis összehozzák.

 

Legfrissebb bejegyzések

IRON NEST: Heavy Turret Simulator – betekintő

Ülj be egy dieselpunk nehéztüzérségi ágyúba, teljesíts a parancsokat és pusztítsd el az ellenfeled! Ez…

2026-09-01

Prelude Dark Pain – Early Access betekintő

Dark Fantasy RPG, ami már jelenlegi állapotában is nagy potenciált mutat.

2026-08-31

Denshattack! – Bemutató

Trükköző vonatok és járkáló kastélyok egy disztópikus Japánban.

2026-08-31

The Sinking City 2 – játékteszt

Megérkezett a nagy sikerű Sinking City folytatása, amely egészen kiemelkedőre sikeredett.

2026-08-30

Blue Reflection Quartet – játékteszt

A Gust és a KOEI TECMO egy régi sorozatát, a Blue Reflectiont frissítette fel, a…

2026-08-29

Fading Echo – betekintő

Ugorj fejest egy rendkívül egyedi elemi mechanikát felvonultató, színes platformer kalandba, ez a Fading Echo!

2026-08-29