Kategóriák: Hírek

Jól fogyó konzolok a Hálaadás hetében

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Nintendo és a Sony konkrét számokkal támasztotta alá a Hálaadás hetében értékesített konzolok mennyiségét, a Microsoft ezzel szemben elégedetten mosolyog és csak sikerekről beszél.

Mint az tudvalévő, az amerikai Hálaadás ünnepe egy igen forgalmas időszak a kereskedelemben, ezzel a héttel veszi kezdetét ugyanis a nagy, karácsonyi bevásárlási láz, amely december végéig kitart. A konzolok idén is jól fogytak, mind a japán gyártók, mind pedig a redmondi mamut elégedetten dőlhet hátra az eredmények láttán, bár utóbbi nem tett közzé pontos számadatokat. A nagy N november 22-e és 28-a között 550 ezer Wii-től vált meg a tengerentúlon, ami a tavalyi hasonló időszak teljesítményéhez, a masszív 800 ezres eladásokhoz képest ugyan lényegesen szerényebb, de még így is bőven a Sony előtt járhat ezzel. A DS család tagjai gyakorlatilag kétszer olyan jól teljesítettek, mint a nagy testvér, belőlük egymilliónál is több példány talált gazdára a Hálaadás hetében az észak-amerikai régióban. A Sony sem búsul, sikeresen kisöpörtek 440 ezer PlayStation 3-at a boltok raktárkészleteiről, viszont a Microsoft nagy dobásáról nem érkeztek konkrét számadatok, ők csak annyit jelentettek, hogy a szekér nagyon szépen meglódult, és az év legjobb hetét zárták ezzel.

 

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13