A hét elején mutatkozott be a jövő májusban bemutatkozó Prince of Persia: The Forgotten Sands, amiről ezidáig azt hittük, csak konzolokra érkezik. A UbiSoft végül tisztázta a helyzetet, és megerősítette a PC-s verzió létét.
A játék bejelentésekor ugyanis a kiadott kommünikében nem szerepelt a platformok között a PC, így pár napig abban a hitben élhettek a rajongók, hogy csak nagykonzolokra és handheld masinákra érkezik a Prince of Persia: The Forgotten Sands, mely az előző trilógiához nyúl vissza.
A német Gamersglobal végül a PC-s verzió kapcsán felkereste a UbiSoftot, a cég pedig lépett az ügyben és a magazinon keresztül üzenve mindenkit megnyugtatott, lesz asztali gépes átirat is. Azt viszont egyelőre homály fedi, hogy a többi platformmal egy időben, azaz 2010 májusában érkezik-e PC-re a Herceg új kalandja, vagy a jól bevált szokást alkalmazva a konzolos megjelenés után, pár hónappal később kapjuk meg a játékot.
Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.
Új videosorozattal jelentkezik a World of Tanks: HEAT.
Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…
A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.