16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Burnout Paradise demózása után a Microsoft a Half-Life 2-vel mutatta be az idei E3-on leleplezett hang- és mozgásérzékelős kontroller, a Project Natal képességeit, ezzel is prezentálva mire képes a kütyü egy FPS játékokkal.

Az idei E3-on jelentette be a Microsoft, hogy 2010 őszére egy teljesen új kontrollerrel, a hang- és mozgásérzékelős Natallal próbálja felkavarni a konzolpiac állóvizét. A technológiát több techdemóval, illetve a Burnout Paradise-zal demózta már a redmondi csapat, azonban belső nézetes lövöldével még nem láttuk működés közben a Natalt.

 

Egy demonstráció során azonban most erre is sor került, az egyik illetékes ugyanis egy kiszivárgott videóban a Half-Life 2 és a Natal házasságát mutatja be. Hang sajnos nincs a videóhoz, az se derül ki egyértelműen, hogy Gordon Freeman kalandjai elevenednek-e meg a vásznon, mindenesetre látványnak nem utolsó.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30