Kategóriák: Hírek

Aktuális japán hardvereladások – Magasan szárnyal a PlayStation 3

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Persze nem magától teszi, ebben több mint kiváló segítőpartnere is akadt az ünnepekre, méghozzá a Final Fantasy XIII, melynek köszönhetően a Sony masinájának eladásai az egekbe szöktek az anyaföldön.

Az ünnepi köröket Japánban toronymagasan a PlayStation 3 nyerte, ennek pedig egyetlen nyomós oka van, a Sony masináján odaát kizárólagosságot élvező Final Fantasy XIII. A vásárlók valami eszméletlenül magas fordulatszámra kapcsoltak, melynek következtében egy hét leforgása alatt közel negyedmillió hármas PléjStációtól szabadították meg a nipponi kiskereskedőket. Csakugyan nagy slágercikknek számított még a Nintendo Wii, Nintendo DSi páros, mely előbbiből majdnem kétszázezer, míg utóbbiból közel százezer darab fogyott az ünnepi szezonban. Fej-fej mellett haladt továbbá a klasszikus PlayStation Portable (3000-es széria) és a vadonatúj, felhízlalt DSi LL is, a többi konzol velük ellentétben ezúttal sem szerepelt sokkal fényesebben a megszokottnál. Lássuk a számokat.

 

 

Japán hardvereladások (december 14. – december 20.)

 

01. PlayStation 3: 237,086

02. Nintendo Wii: 191,915

03. Nintendo DSi: 95,227

04. PlayStation Portable: 97,194

05. Nintendo DSi LL: 75,241

06. Nintendo DS Lite: 12,879

07. Xbox 360: 8,965

08. PSPgo: 3,260

09. PlayStation 2: 2,982

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30