16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A G4TV-n levetített első videóból kiderült, a játék méretes csúszás áldozata lett, így több mint fél évet késve, csak 2010 őszén debütál. Cserébe azonban megérkeztek az első vérbeli akciót prezentáló mozzanatok.

A hét elején számoltunk be a Bethesda és a Splash Damage közös fejleszésében készülő Brink első mozgóképes anyagáról, melyben a fejlesztőcsapat elnöke, Paul Wedgwood mutatta be a játék SMART technológiáját, amivel dinamikusabbá, simábbá lehet tenni a játékmenetet, ugyanis egyetlen gomb megnyomása után minden alapvető mozdulatot – ugrás, csúszás – elvégez a játék. A G4TV akkori adásában sajnos arra is fény derült, a játék fél éves késés után jelenik csak meg, a Splash Damage ugyanis tökéletes munkát szeretne kiadni a kezei közül, és véleményük szerint nem készülnének el időben. Kárpótlásul itt van két újabb kedvcsináló, amik már vérbeli akciót mutatnak.


Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24