Kategóriák: Hírek

Ubisoft – Tíz Natal, öt PS mozgásérzékelős játék

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Vészesen közeledik az év vége, lassan mindenki gőzerővel 2010-re kezd el koncentrálni. Jövőre a játékipar két nagy újdonságra, a Project Natalra és a PlayStation mozgásérzékelős varázspálcájára koncentrál.

Tegnap tartotta aktuális pénzügyi jelentését a UbiSoft, ahol már a következő esztendő tervei is elhangoztak. A francia cég elnöke, Yves Guillemot a számadatok mellett többek között arról is beszámolt, a 2010 őszén érkező Project Natalra jelenleg tíz új játékot fejlesztenek, míg a 2010 tavaszára datált PlayStation mozgásérzékelős varázspálcára 4-5 új játékot készítenek. Guillemot elárulta, a fejlesztés alatt álló játékok 70%-a, melyek használják is a mozgásérzékelős technológiát teljesen új IP-k, azaz nem korábbi produktumok folytatásai.

 

A számadatokat tekintve a UbiSoft nem teljesített túl jól az aktuális pénzügyi év első felében, ugyanis 78 millió eurós veszteséget könyvelhetett el a csapat. Tavaly, ugyanebben a periódusban 33 millió eurós profitot termelt ki a francia cég. Mindez azt jelenti, hogy tavalyi 344.5 millió euró bevétel helyett "mindössze" 166 milliót termeltek ki a cég játékai. Ez közel 52%-os zuhanást takar, aminek Michael Pachter, a Wedbush Morgan elemzője szerint nemcsak a válság az oka.

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23