The Beatles: Rock Band – Álomhatár, Harmonix leépítések

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Remekül teljesített a kasszáknál a brit csapat nevével fémjelzett Rock Band, ugyanis a héten átlépte az egymilliós álomhatárt. Sajnos a ritmusjátékot készítő Harmonix gondjait egyelőre ez sem tudja orvosolni.

Az MTV Games és a Harmonix sajtóképviselői a napokban jelentették be, hogy a szeptember elején megjelent The Beatles: Rock Band ritmusjáték sikeresen lépte át az egymilliós álomhatárt. A két fél reményének adott hangot, miszerint a karácsonyi szezonban tovább folytatódnak az erős eladási eredmények. A bizakodásra szükség is van, az idei esztendő őszi szezonjában szinte nem telt el úgy hónap, hogy ne jelent volna meg valamilyen ritmusjáték, a piac telítődött, a játékosok pedig kezdik unni az ugyanarra a sémára felhúzott, csak a dalokban különböző rókabőröket.

 

A remek eladási eredmények ellenére azonban komoly gondban van a Harmonix, a csapat és az MTV Games ugyanis tegnap jelentette be, kénytelenek elbúcsúzni harminckilenc alkalmazottjuktól. A döntés hátterében üzleti megfontolások állnak, állítólag a Harmonix hanyagolja a belsős tesztelőket alkalmazó modellt, a jövőben pedig csak rész munkaidőben fognak alkalmazni erre a pozícióra embereket. Az MTV szerint a leépítésnek semmi köze sincs ahhoz, hogy a Harmonix fejlesztései hogyan teljesítettek az idei évben.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30