Borderlands – Zöld utat kapott a folytatás?

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Borderlands épphogy a boltok polcain landolt, Mike Neumann, a Gearbox Software kreatív direktora máris folytatásról beszél. Az úriember a remek eladásokra alapozza kijelentését.

Alig pár hete mászott fel a kirakatokba a Gearbox Software FPS-RPG hibridje, a Borderlands, a játékot készítő stúdió kreatív igazgatója, Mike Neumann máris folytatásról beszél. Neumann elmondása szerint a poszt-apokaliptikus környezetben játszódó produktum nemcsak a kritikusok, hanem a játékosok tetszését is elnyerte, a játékot viszik, mint a cukrot, így Neumann szerint semmi akadálya annak, hogy folytatás készüljön.

 

Természetesen ez még nem hivatalos, végleges döntést még nem hozott a Gearbox, ráadásul bőven van dolguk a Borderlands megjelenése óta is, hiszen november 24-én érkezik a játék első letölthető tartalma, amit PSN-en és XBL-on keresztül tudtok majd beszerezni.

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19