17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A DICE állta a szavát, és a héten valóban bejelentette, hogy bétatesztet kap a Bad Company 2, azt viszont nem vártuk, hogy csak a PlayStation 3 tulajok számára teszi ezt elérhetővé.

Komoly feltételekhez kötött, kizárlag PlayStation 3-on elérhető Bad Company 2 multiplayer bétatesztet hirdetett meg a svéd DICE. A cég és a játék producere, Gordon Van Dyke az amerikai PlayStation Blogon jelentette be, hogy a teszt november 19-én veszi kezdetét, a Arica Harbour pályát tartalmazza majd a béta, egyszerre 24-en szabadulhatunk rá a szerverekre és az első rész egyik legjobb játékmódja, a Rush lesz kipróbálható. Kulcsokat az IGN és a Gamespot olvasói között osztogatnak, továbbá a DICE egy szigorú szűrést követően az US PlayStation Blog olvasói között is szétszór párat, illetve a játékot előrendelők is kipróbálhatják majd a két hét múlva rajtoló bétát.

Legfrissebb bejegyzések

World of Tanks: HEAT – Elindult az 1. szezon, a Lost Eden

A Wargaming útjára indította a World of Tanks: HEAT első szezonját, mely egy új ügynök…

2026-07-04

Grimslair – Betekintő

Kártyázz apáddal, a kaszással és éleszd újra a barátnőd!

2026-07-03

HBO Max – 2026 júliusi ajánló

Júliusban újra belevethetjük magunkat az Agymenők világába, folytatódik a Sárkányok háza, jön több felnőtteknek szóló…

2026-07-03

Shrek visszatér!

Az új film pontosan egy év múlva, 2027. július 1-jén érkezik a mozikba.

2026-07-02

Witchspire – Korai Hozzáférés betekintő

A Witchspire egy fantasy crafting játék, melyben az Enshrouded és a Palworld legjobb mechanikái kombinálódnak…

2026-07-02