Kategóriák: Hírek

BioWare – A jövőben PS3-ra is fejlesztünk

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A BioWare elmúlt években megjelent játékai messziről kerülték a Sony fekete szörnyetegét, a Dragon Age: Origins azonban meghozta az áttörést. A cég egyik elnöke, Greg Zeschuk szerint a jövőben több játékot is fejlesztenek majd PS3-ra.

A PlayStation 3 színre lépése óta a BioWare mellőzte a Sony platformját, a Mass Effect például csak X360-ra és PC-re készült el. Az első lépést a fekete szörnyetegre való fejlesztésben a nemrég megjelent Dragon Age jelentette, a Baldur’s Gate szellemi örökösét ugyanis X360 és PC mellett már PS3-ra is megvásárolhatták a rajongók, igaz, ezt az Edge of Reality gárdájával közösen hozták össze a BioWare fejlesztői. Mostantól azonban saját, belsős csapat gondoskodik a fejlesztésekről, így a jövőben több termékük is ellátogat PS3-ra. Zeschuk a bejelentéskor a következőket mondta:

 

"Jó néhány belsős emberünk van már. Természetesen mi is úgy gondoljuk, hogy ez az egyik kulcsplatform, szóval a jövőben egyértelműen foglalkozni fogunk a PlayStation 3-mal."  Tudom, sokakat a Mass Effect PS3-as portja érdekel, de ezzel kapcsolatban sajnos semmit nem árulhatok el. Az viszont biztos, a jövőben megjelenő termékeink mindhárom platformra elkészülnek, amiket házon belül fogunk fejleszteni.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20