Kategóriák: Hírek

Ostendo – Egymillió forintos monitor

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tavalyi Las Vegas-i CES-en mutatkozott be az első ”szupergörbe” kijelző, amit akkor az Alienware mutatott be. Azóta továbbfejlődött a technológia, így az Ostendo is előállt saját hajlított monitorával.

A görbe monitor lényege, hogy a játékos látómezejének nagy részét lefedje a kijelző, ezzel még nagyobb interaktivitást biztosítva. A felbontás 2880 × 900 képpontnyi, a hátulról vetítős DLP-technológiának köszönhetően pedig a válaszidő igazán impozáns, alig 0,2 ms. A készüléket készítő Alienware már tavaly se rejtette véka alá, becélzott vásárlói rétege a tehetős, játékos kedvű felhasználók, azonban az Ostendo személyében megjelent a konkurencia.

 

Az Ostendo ugyanis továbbgondolta az ötletet és a csapat nem egy, hanem egyszerre három 2880 × 900 felbontású CRVD monitort állított hadrendbe, így a felhasználó 8640×900 képpontnyi adatot dolgozhat fel egyszerre. A technológiai megvalósítás itt is DLP-technológia, a készülékért pedig "mindössze" 6500 dollárt, azaz közel 1,2 millió FT-ot kell leperkálnunk.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20