Kategóriák: PlayStation 3 hírek

Heavy Rain – Lesz játszható demó

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Quantic Dream elnöke, David Cage a G4-nek nyilatkozva elárulta, gőzerővel dolgoznak a Heavy Rain játszható demóján.

A PlayStation 3 exkluzív Heavy Rain kapcsán többször felmerült, hogy vajon kap-e játszható demót a játék? A produkciót hegesztő Quantic Dream eddig kategórikusan cáfolta, hogy próbaverziót készítene a játékhoz, amit azzal indokoltak, hogy nehéz lehetne kiragadni úgy egy rövid szeletet, hogy annak valami értelme is legyen, a Heavy Rain ugyanis erősen történetorientált kalandnak ígérkezik.

 

A G4-nek adott interjúban a Quantic Dream elnöke, David Cage azonban hivatalosan is megerősítette, javában dolgoznak egy demonstrációs verzión, de nagyon nehéz és sok munka vár még rájuk. Cage elmondása szerint egyelőre az okozza a legfőbb problémát, hogy melyik jelenetet mutassák be. Ha egy akciórészt tálalnának, akkor sok játékos azt hihetné, hogy mindössze ennyiről szól a Heavy Rain, ha pedig a nyomozásos részekből kapnánk kostolót, akkor is hasonló helyzet alakulna ki. Mivel egy elég összetett játékról van szó, nem lesz könnyű megfelelő egyensúlyt találni, viszont Cage úgy véli, hogy egy demó megjelentetésének két oldala van: "Ha nem jelentetsz meg egyet, akkor a játékosok azt hiszik, rejtegetni valód van."

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30