Kategóriák: Hírek

UK TOP 10 – Brit játékeladások

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Befutott az e heti brit szoftvereladási játéklista, melyen kiváló helyen nyitott az Assassin’s Creed 2, viszont a Modern Warfare 2 uralmát nem sikerült megtörni.

A múlt héten megjelent címek közül az Assassin’s Creed 2 a dobogó második fokára, a Nintendo Wii-re megjelent New Super Mario Bros Wii pedig a bronzérmet tudta csak megkaparintani. Nyitásuk mégis sikeresnek mondható, hiszen az élen az a Modern Warfare 2 áll, ami második hete döntögeti sorra a rekordokat. A szintén múlt héten megjelent Left 4 Dead 2 már nem büszkélkedhet ilyen pazar eredménnyel, a zombivadászat folytatása csak a hetedik helyen tudott nyitni.

 

A Modern Warfare 2-vel kapcsolatban a napokban arra is fény derült, a folytatás PC-s verziójának eladásai szinte eltörpülnek a konzolos verziók mellett. Az Egyesült Királyáságban például mindössze az összeladások három százalékát teszi ki, de világszinten se fényesebb a helyzet. Az Infinity Ward ennek ellenére úgy nyilatkozott, még mindig jobban teljesít a folytatás PC-s verziója, mint az első részé, ugyanis már az első hét folyamán több példányban fogyott a Modern Warfare 2, mint a Call of Duty 4 a teljes életciklusa alatt.

 

1. Modern Warfare 2
2. Assassin’s Creed II
3. New Super Mario Bros. Wii
4. Wii Sports Resort
5. Wii Fit
6. FIFA 10
7. Left 4 Dead 2
8. Mario & Sonic at the Olympic Winter Games
9. Forza Motorsport 3
10. Lego Batman: The Videogame

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20