16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Múltkor már jeleztük, a Diablo harmadik része a valamikor a következő években fog csak megjelenni, feltehetőleg 2011-ben, de Rob Pardo, a Blizzard elnöke csak ismét megerősíteni tudta a szomorú tényt.

Rob Pardo, a Blizzard atyaúristene a Techland munkatársával beszélgetett, és ismét szóba került a Diablo 3 megjelenésének kérdése, amire Pardo a sokszor elpuffogtatott választ adta, bár már nagyon unja, hogy nem értik meg az emberek, hogy nem kapkodja el a fejlesztést a Blizzard. Pardo elárulta, már bánják, hogy túl korán bejelentették a játékot és nem kevés anyagot mutattak belőle, tanultak a hibából, a jövőben több ilyet nem fognak tenni, ráadásul a Diablo 3-mal kapcsolatban is befejezték az ígérgetést.

 

Egy valamit azonban biztosan leszögezett a stúdió fejese. Jövőre biztosa nem fog megjelenni a játék, 2010-ben ugyanis a StarCraft II és a WoW harmadik expanziója, a Cataclysm fog a boltok polcaira kerülni. Mindez azt jelenti, hogy a az akció-RPG leghamarabb 2011-ben debütálhat, de Pardo hozzáfűzte, inkább "majd ha elkészül" időpontra számítsunk, mert nem fogják megsürgetni a játékon dolgozó harmadik csapatot.

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13