Kategóriák: Hírek

VGA 2009 – Titokzatos 2K játékot lepleznek le

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az idei Video Game Awards is számos premierbejelentést tartogat, hiszen a napokban jelentettük, a Halo: Reach itt mutatja meg magát elsőként, ma pedig az is kiderült, a 2K csapata is bemutat valamit.

Pár nappal ezelőtt jelentettük, hogy a Bungie hegesztette Halo: Reach az idei, december 12-én esedékes Video Game Awards-on mutatja meg magát elsőként, így az E3-as teaser trailer után talán végre komolyabb anyagokat is bemutat a csapat a jövő őszre datált játékból, mely egyes források szerint az ugyanekkor megjelenő Natalt is támogatni fogja.

 

Ma reggel arra is fény derült, hogy a Spike TV támogatásával készülő VGA-n a 2K Games csapata is bemutat egy játékot. Erről egy közzé tett teaser videó tett tanúbizonyosságot. A produkcióról semmit nem tudni, a látottak alapján azonban biztosra vehető, hogy shooter játékról lesz szó, illetve az is egyértelműnek tűnik, hogy az oly népszerű világvége hangulat öleli körbe a játékot, a helyszín pedig talán Dubai lesz. A 1UP információi szerint nem kizárt, hogy egy új Spec Ops játékról van szó.

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23