16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az IO Interactive Kane & Lynch 2: Dog Days címen hivatalosan is bejelentette az első rész folytatását, mely 2010-ben fog megjelenni, PC mellett konzolokra is.

Jó ideje csiripeltek már a folytatásról, meg nem nevezett forrásokból sorra érkeztek az infók a készülő projektről, ma azonban az IO Interactve menedzsere, Niels Jørgensen hivatalosan is bejelentette a két éve megjelent Kane & Lynch: Dead Men folytatását. A Kane & Lynch 2: Dog Days-ről egyelőre annyi biztosat tudni, hogy a fejlesztők rengeteget elemezték a rajongók korábbi visszajelzéseit, így egy minden tekintetben ütős és sok ponton megváltozott folytatást ígérnek, amiben komoly multiplayer támogatás is szóhoz fog jutni. Az alapsztori ezúttal a sanghaji alvilágot választotta helyszínéül.

 

A Kane & Lynch 2 valamikor a következő esztendőben fog megjelenni, Xbox 360, PlayStation 3 és PC platformokra, az első videóanyagot pedig alant tekinthetitek meg, ami egyértelműen arra utal, némi dokumentumfilmes megközelítést kap majd a folytatás.

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23