Kategóriák: Hírek

Sony ICU – Rettegj Microsoft Surface

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sony Interactive Communication Unitot a Sony Europe képfelismerő divíziója készítette és a Microsoft Surface, valamint az idén bejelentett Project Natal képességeit gyúrták benne össze a mérnökök.

Három évvel ezelőtt mutatkozott be a Microsoft Surface, mely a redmondiak intelligens és látványos touchscreen-PC-je volt, amit főként ipari alkalmazásokra fejlesztett ki a cég, bár az év elején bemutatott UbiSoft játék, a R.U.S.E.-t is kezdetben ezzel a kütyüvel promótálták a franciák. A Sony most úgy döntött, megpróbál ezen az egyelőre ismeretlen piacon is betörni, így a Sony Interactive Communication Unit személyében konkurenciát kapott a Surface. A Sony természetesen továbbgondolta a technológiát, így a Microsoft alapötlete mellett a szintén Microsoftos, idei E3-on bejelentett Project Natal képességeit is megkapja az ICU.

 

A Sony Europe Image Sensing Solutions (ISS) részlege az optikai nyomkövetésre specializálódott svájci Atracsys céggel közösen úgy fejlesztette ki az ICU-t, hogy az képes a felhasználó nemét és korát, illetve arckifejezése alapján érzelmi állapotát beazonosítani. A készülék az MS Surface-szel szemben nem öt, hanem csak két kamerát használ, az érzelmek felismeréséért felelős algoritmust pedig különféle arckifejezéseket vágó emberek segítségével dolgozták ki. Jelenleg öt különböző érzelem felismerésére alkalmas az ICU: boldogság, düh, meglepetés, szomorúság, és semlegesség.

 

Hétköznapi forgalomban egyelőre nem lesz kapható a Sony Interactive Communication Unit, rengeteg dolgot kell még rajta tesztelni, de a terméket először interaktív áruházi kirakatokban és hirdetőtáblákon használják majd.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24