16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Famitsu jóvoltából összesen tizenhét új kép érkezett a múlt héten európai megjelenési dátumot kapott Final Fantasy XIII-ból.

A Famitsu-tól érkezett képeken bemutatkozik a nemrég bemutatott új karakerfejlődési rendszer, a Crystalium rendszer, amiről korábban részletesen itt értekeztünk, de látható az egyik visszatérő summon, Alexander is, valamint néhány tájkép is becsusszant az akcióképek közé. A tizenhármas epizód Európában és Észak-Amerikában egyszerre, március kilencedikén fog megjelenni, PS3 exkluzívitását elveszítve X360-ra is.

 

Yoshinori Kitase a napokban a DLC-ket érintő kérdésben is nyilatkozott, így kiderült, a korábban beígért, történethez nem kapcsolódó, tehát főként extra kiegészítőket, tárgyakat rejtő letölthető tartalmakra egyelőre várnunk kell. Akik azt remélték, hogya december 17-ei japán permier után megérkeznek az első DLC-k, sajnos csalódniuk kell, a Square Enix ugyanis a többi régióban való megjelenésig nem foglalkozik a kérdéssel.

 

 

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30