16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A brit MCV-hez közeli források szerint 2010 májusában jelenhet meg az egyelőre csak X360-ra készülő, több éve fejlesztett Alan Wake.

Eddigi ismereteink szerint a finn Remedy legújabb produkciója valamikor 2010 tavaszán fog megjelenni, első körben csak a Microsoft konzoljára. Az MCV-hez közeli, természetesen névtelen forrás azonban kicsit pontosította a megjelenési dátumot, és a brit magazin állítása szerint májusban emelhetjük le a polcokról a játékot, mely a forrás szerint igazi hollywoodi körítést kapott. A Microsoft a szokásos szöveggel reagált, vagyis nem hajlandóak kommentálni pletykákat és spekulációkat.

 

Mi viszont hajlandóak vagyunk újabb jeleneteket közölni a játékból, melyek a korábbi zárt ajtós prezentációkat mutatja be. Több percnyi gameplay és átvezető videó következik.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20