Modern Warfare 2 – Trailer, képek és PC-s csúszás

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Mozgalmas volt a mai nap a Modern Warfare 2 életében. Megérkezett a múlt hét végén beígért újabb hangulatfokozó, érkezett pár tapéta és közben az is kiderült, a PC-s verzió kicsit később fog megjelenni.

Ma délelőtt megérkezett a múlt héten beharangozott legújabb Call of Duty: Modern Warfare 2 trailer, melyben epikus csatajelenetek és komoly dráma szemtanúi lehettünk. A videóban többek között Washington D.C. is lángokba borul, ahonnan minden bizonnyal az orosz lázadókat kell majd kivernünk.

 

A fantasztikus kedvcsináló mellé egy kevésbé örömteli hír is befutott, az Activison ugyanis a mozgókép publikálása mellett azt is megerősítette, hogy meg nem nevezett okok miatt, de kénytelen eltolni a játék PC-s megjelenését. A konzolos testvérek – X360, PS3 – továbbra is november 10-én támadják be a kirakatokat, az asztali gépekre szánt verzió azonban két hetet csúszik, így a PC-sek csak november 24-én vehetik magukhoz a játékot. Ezen kívül arra is fény derült, a Call of Duty 4: Modern Warfare Nintendo Wii-s verziója és a Nintendo DS-re szánt Modern Warfare: Mobilzed is november 10-én fog megjelenni.

 

Végezetül pedig lessétek meg galériánkban a Modern Warfare kazalnyi in-game képlopatát, valamint egy csokornyi, nagyon pofás háttérképét is. Ezen és ezen a linken pedig a többjátékos mód térképeit, valamint a Modern Warfare új játékmódjának, a Special Ops pályáinak listáját tekinthetitek meg.

Legfrissebb bejegyzések

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19

Star Wrath – Closed Beta betekintő

A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…

2026-03-18