A japánok ezúttal sem hazudtolják meg magukat, ugyanis igencsak érdekes módját választották a Windows 7 hirdetésének.
A korábban nem túl acélos és ötletes reklámkampányairól híres Microsoft a Windows 7 múlt heti premierjével és az azt megelőző reklámkampánnyal bizonyította, dolgoznak ott kreatív marketingesek is. A redmondiak az új operációs rendszer köré egy nagyon ötletes és masszív hadjáratot építettek, így például a hollandiai Zevenhuizen – a város neve hét házat jelent – városka lakói ingyen kaptak egyet a szoftverből, Spanyolországban pedig Sietes városának – szintén hetest jelent – házait festették a Windows logó színeire.
Japán mindig is fontos piac volt a Microsoft számára – elég csak az X360-ra gondolni -, így a szigetországban egy még kreatívabb megoldáshoz nyúlt a szoftveróriás. A Burger Kinggel kötött megállapodás értelmében a gyorsbüfé-hálózat pontjainál mostantól megvásárolható a Windows 7-hamburger, ami 777 jenbe – 1500 FT – kerül és tulajdonképpen egy normál whopper szendvics, csak éppen hét szelet húspogácsa van benne. Az egész hamburger zsemlékkel, mindennel együtt összesen 13 centi vastag
Azért nem volt zökkenőmentes a rendszer indulása, a japán tévében ugyanis szerették volna bemutatni a Windows 7 egyik újdonságát az ujjal vezérelhető nagyítási képességet, amit egy érintőképernyős monitoron szemléltetett volna az úriember, a rendszer viszont nem nagyon akart működni.
De hogy bizonyítsam, tényleg mennyire kreatív mostanában a cég, lessétek meg a majdani új Office-t népszerűsítő videót. Zseniális!
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…