Kategóriák: Hírek

Nintendo hírek a nagyvilágból

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Shigeru Miyamoto, a Nintendo legendás dizájnere a napokban több ízben is nyilatkozott a cég jövőjét illetően, így került szóba egy lehetséges új Nintendo Wii és egy új Mario-játék.

Régóta pletykálják, hogy a Nintendo hamarosan komolyabb ráncfelvarrást eszközöl világot megváltó konzolján, a Wii-n és érkezik a Wii HD, azonban a kiotói csapat ezidáig konkrétan még nem jelentette ki az új konzol készültét. Shigeru Miyamoto, a Nintendo legendás dizájnere egy interjúban azonban arról fecsegett, hogy a HDTV rohamos terjedésének köszönhetően a Nintendo se mehet el amellett, hogy fejlődik a technika. Ettől függetlenül a cég továbbra is a játékélményre összpontosít, mert Miyamoto úgy véli, a grafika önmagában kevés, hogy eladjon egy játékot, de amint lesz rá lehetőség, ki fogják használni a HD technológia előnyeit. Az úriember ezen kívül azt is "megerősítette", hogy mindenképpen marad az új konzolnál a mozgásérzékelős kontroller, ugyanis a Nintendo érdekesnek véli az interfészt, így ugyanaz a megvalósítás lesz majd látható a Wii HD-nél, csak kompaktabb, költséghatékonyabb kivitelben.

 

A híres dizájner emellett mesélt új játékáról, a New Super Mario Bros. Wii-ről, ami mint ismeretes, egy olyan funkciót is tartalmazni fog, ami megkönnyíti majd a játékosok életét. A Super Guide névre keresztelt funkciót akkor tudjuk majd előcsalogatni, ha egy pályán nyolcnál több alkalommal sikerül elhalálozni. Ekkor megjelenik egy zöld színű blokk, amit ha aktiválunk, akkor a játék lecseréli Mariót Luigira, aki automatikusan teljesíteni kezdi a pályát. A funkció érdekessége, hogy rejtett, titkos  trükköket is bemutat, ami ismételten továbbjutásunkat segíti majd.

 

Végezetül egy újabb pletyka, ami egy lehetséges, új Mario-játékról szól. Charles Martinet, a híres vízvezetékszerelő ikon hangját kölcsönző szinkronszínész Twitter oldalán a minap arról számolt be, hogy ismét munkába állt, de nem a Super Mario Galaxy 2, és nem is a New Super Mario Bros. Wii készültéről van szó. A Nintendo egyelőre nem kommentálta a hírt, de kíváncsian várjuk melyik Mario-játék kap folytatást.

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13