Az idei CEATEC rendezvényen a Sony Ericsson után egy másik gyártó, az NTT Docomo jelentett be mozgásérzékelő szenzorokkal ellátott fülhallgatót. A jövőben elő se kell vennünk az adott kütyüt?
A technológia nem teljesen számít újdonságnak, ugyanis a Sony Ericsson korábban már kifejlesztett hasonlót, de az NTT Docomo idei CEATEC-en bemutatott verziója némileg kifinomultabb, ráadásul élő prezentációt is tartott a cég. A kütyü lényege, hogy szemmozgatásra irányíthatjuk eszközeinket, úgy mint egy MP3 lejátszót, PDA-t, okostelefont, vagy bármi más ksézüléket is, ami kompatibilis az NTT gyártmányával.
A működés lényege, hogy a szemgolyó mozgáspályáját követi nyomon az eszköz, így a szem mozgásától függően lépnek kapcsolatba a szenzorok az irányítani kívánt készülék akkumulátor-feszültségszintjével, így képes érzékelni azt. A CEATEC prezentációján ezt egy MP3 lejátszóval mutatta be a cég. Az NTT-munkatárs jobbról balra-szemmozgással elindította mobil MP3 lejátszóját, majd kettő jobbra nézéssel elérte a playlist-en található következő dalt. Hangerőt pedig az óramutató járásával hasonló szemmozgást végrehajtva tudunk változtatni. A szenzorokon ettől függetlenül van még mit fejleszteni, ugyanis azok nem ismernek még fel minden szemmozgást, de figyelembe véve, hogy három év alatt jutott el idáig az NTT Docomo, talán nem kell már sokat várni az első piacra szánt fülhallgatóra.
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...
Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…