Friss, látványos állóképek, illetve az élőszereplős Lineage bemutatkozó videója is megérkezett a konzolokra novemberben, PC-re kicsit később megjelenő Assassin’s Creed 2-nek
A UbiSoft mélyebben is szeretné bemutatni az Assassin’s Creed sorozatot, annak hátterét és főhőseit, szereplőit, így nemrég bejelentette a francia stúdió, hogy Assassin’s Creed: Lineage címen egy CGI és az élőszereplős filmek kombinációján dolgozik, amit a Hybride Technologies-szal közösen készít a stúdió. A korábban a Sin City-n és a 300-on is ügyködő csapat közreműködésével készült filmet teljes egészében greenscreen előtt rögzítették.
Az Assassin’s Creed: Lineage egy előzménysztorit mesél majd el, melyben a főszereplő az Assassin’s Creed 2-ben irányított Ezio édesapja, Giovanni Auditore da Firenze lesz. A Lineage története három rövidfilmben fog kibontakozni, feltehetőleg a játék megjelenését követően. Most az első trailert tekinthetitek meg!
A UbiSoft ezen kívül új, látványos akciókat prezentáló állóképeket is leközölt, melyben a november huszadikán Európában PS3-ra és X360-ra megjelenő játék brutalitása bontakozik ki. A felvételeket a galériában tudjátok megtekinteni.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…