Dragon Age: Origins – Karakter Kreátor letöltés, és DLC hírek

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tegnap megérkezett a Dragon Age: Origins novemberi premierjét megelőzően korábban már beharangozott karakter kreátor, ami ráadásul teljesen ingyen tölthető PC-re.

Végre megérkezett a korábban beharangozott Dragon Age: Origins karakter kreátor, amivel a játék megjelenése előtt három héttel korábban létrehozhatod majdani hősödet, akit természetesen a játék fantasy univerzumába életre kelthetünk. A PC-re debütált csomag teljesen ingyenesen kapható le a megfelelő helyekről, használatával pedig létrehozott hősünk a játék premierjének napján feltölthető lesz a Dragon Age dedikált közösségi oldalára is. Az örömteli pillanatot pedig megkoronázza, hogy a csomag magyar nyelven is elérhető, mégpedig innen.

 

Mark Darrah, a játék producere is nyilatkozott a napokban, az úriember pedig elárulta, a novemberi megjelenés napján megjelenő két bejelentett DLC után sem kell majd letölthető csomagokban hiányt szenvednünk, a BioWare ugyanis közel két évre elegendő exkluzív anyagot tárazott be, már most. Ezek a csomagok főként extra tárgyakat, esetleg küldetéscsomagokat fognak tartalmazni, de lesznek nagyszabású frissítések is.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20