Kategóriák: Xbox 360 hírek

TGS 09 – Crackdown 2 képek és gameplay

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Végre nemcsak információkkal, hanem látnivalókkal is tudunk szolgálni a Crackdown 2-ből, ugyanis az idei Tokyo Game Show-n mutatta be a Ruffian csapata az E3-on bejelentett játék első képeit és mozgóképes anyagait.

A játék helyszínéül ugyanaz a város szolgál majd, melyet az első részben már egyszer megtisztítottunk a bűnözéstől, azonban a közben eltelt évek alatt a metropolisz már korántsem olyan képet fest, ahogy azt magunk mögött hagytuk. A második részben egy ismeretlen zombivírus ütötte fel a fejét, amit a játékból ismert Ügynökségnek nem sikerült elhárítania, ezért a civil lakosság fellázad ellenük és szervezetekbe verődve próbálják érvényre jutattni követeléseiket. Az egyik ilyen banda a The Cell, amely az Ügynökség helyét szeretné átvenni a városban, így egyik fő feladatunk a csoport felszámolása lesz.

 

Főbb változás, hogy az ellátó pontokat száműzték a második részből, így a jövőben az ügynökök bárhol és bármikor kérhetnek utánpótlást, mely sokkal változatosabb kínálatból áll majd, így rengeteg új fegyver és eszköz áll majd rendelkezésünkre. A játékot készítő Ruffian a bossfightok tekintetében is a változatosságra törekszik, ahogy a küldetések repetitív jellegét is száműzi a folytatásból. A többjátékos módusz Négy fős kooperatív játékmód mellé 16 fős multiplayer csatározást ígér, mely során különleges fegyvereket, felszereléseket, bónuszokat szedhetünk fel.

 

A friss képeket a galériában, a videókat pedig alant leshetitek meg, melyek között akad deathmatch és kooperatív móka is.

Legfrissebb bejegyzések

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19

Star Wrath – Closed Beta betekintő

A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…

2026-03-18

Jön az MVM Budapest Comic Con 2026!

Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!

2026-03-17

Movierooms – Cinema Management (Alpha) játékteszt

Alkalmam nyílt kipróbálni a Movierooms - Cinema Management című játék alpha verzióját. Több technikai hiba…

2026-03-17